Egy héttel lett meghosszabbítva a korlátozó intézkedés

Legalább egy hétig még biztosan megmaradnak a korlátozó intézkedések – hangzott el a miniszerelnök péntek reggeli rádióműsorban adott interjújában. Jelenleg 1174 ember van lélegeztetőgépen. A járványügyi szakemberek elmondása szerint nem jött el az ideje, hogy lazítani lehetne az intézkedéseken.

Az elmúlt 24 órában 213 ember hunyt el és többen vannak kórházban mint a vírus fennállása óta eddig bármikor. 9 ezer azon betegek száma akik lélegeztető gép nélkül vannak kórházban. Az egészségügyi helyzetet tekintve még mindig fontos kérdések merülnek fel, többek közt hogy lesz-e elegendő számú személyzet az intenzív ágyak mellett.

Egy biztos, az ország további szigorító intézkedéseket már nagyon nehezen viselne el.

A kormányfő a beszédében kitért rá, jó esély van arra, hogy az iskolákat újra lehet majd nyitni, valamint szó esett a fiatalok szabad nyaráról.

A kisvállalkozásokat arra kérte, tartsanak ki a mostani nehéz helyzetben, mert a következő év már erős és bőséges lesz.

A húsvét külön járványügyi kezelést igényel, ezért a miniszterelnök egy hét múlva fogja bejelenteni, hogy a húsvéti nagyhéten milyen intézkedések lesznek majd.

Lezárult az újranyitásról szóló konzultáció, az operatív törzs már készíti az újranyitási tervet, ennek középpontjában a beoltottak száma áll. Amint minden 60 év fölötti ember be lesz oltva, az lesz az a pillanat, amikor meg lehet indítani az újranyitást, de erre dátum még nincs. A mai napon fogja meghaladni a 1,5 milliót a beoltottak száma a miniszterelnök szerint. Akiknek van oltási igazolványa, bizonyos korlátozások alól felmentést kaphatnak, de azt a kormányfő nem részletezte, konkrétan milyen könnyítésekről van szó.

Mondd el a véleményed!

Csatlakozz most!
Regisztrálj most, mert lehet hogy álmaid hivatása pár kattintásra van tőled!

Kommentek

Még nincsenek hozzászólások

Álláshirdetés feladásához jelentkezz be, vagy ha még nincs vállalati profilod készítsd el pár kattintással.

GOLD Mini csomagajánlatunkat minden gold jelvénnyel rendelkező cég havonta 1x ingyenesen igénybe veheti.
[ részletekért klikk ide ]