Az Employer Branding, avagy a Munkaadói márkaépítés fontossága napjainkban

Gyakori HR téma manapság az Employer Branding, vagyis a munkáltatói márkaépítés. A koronavírus járvány ezt a folyamatot is nehezíti, de mégis ugyanolyan fontos egy szervezet számára, mint a COVID-19 előtt volt.

A vállalatok túlnyomó többsége akkor kezdett el foglalkozni a munkáltatói márkaépítéssel, amikor a megüresedett állásainak betöltése kezdett küzdelmessé válni. Közben a világunk is drámai módon megváltozott, a koronavírus megbénította a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Nagyon sok cég küzd a túlélésért. Ebben az időszakban érthető módon a szervezetek kevesebb figyelmet fordítanak a brand építésére, de ezt túl sokáig nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Ez a válság igen negatív hatással bír erre a folyamatra, ugyanakkor esélyt is adhat egy cég arculatának következetes, szisztematikus felépítésére. Alapvető kritériuma ennek a folyamatnak a munkahelyi légkör, bér, munka -és magánélet egyensúlya és a társadalmi felelősségvállalás. A munkavállalókra fókuszálni elengedhetetlen!

A pandémia egyik legfontosabb eleme, hogy a munkavállalók különböző csoportjait másképp érinti a kialakult helyzet. A kötelező helyszíni szerepkörrel rendelkezők nagyobb kockázatnak vannak kitéve, míg a homeoffice-ban dolgozók az elszigeteltség érzésével, a munka és az élet egyensúlyának problémáival szembesülnek. A visszatéréskor utóbbi csoportnak szükséges lehet egy „alkalmazkodási időszak”. Az emberek segítséget keresnek, és amíg empatikus emberként gondolkodunk, addig nem tévedhetünk el!

A munkáltatók tehetnek néhány dolgot a bizonytalanság enyhítése érdekében: mindenekelőtt legyen hiteles! Jó, ha prioritássá teszi az átláthatóságot, nyílt kommunikációval tájékoztatja a munkavállalókat arról, hogy miként kezeli a helyzetet, frissíti a karrieroldalát, innovatív felvételi folyamatot vezet be, ahol a jelöltélmény fontos szerepet játszik, a nyitott pozíciókat naprakészen tartja, használja a közösségi médiát a cége népszerűsítésére, egészségügyi juttatásokat és rugalmas munkavégzési lehetőséget kínál a dolgozóknak.

Különösen a viharos időkben az emberek nagyobb erővel fordulnak egymásfelé. Mindenki információra, útmutatásra, emberséggel átitatott üzenetekre vágyik. A következetesség bizalmat és hűséget épít. Egyszer minden válság véget ér és az emberek vissza fognak emlékezni arra, ahogy ezekben az időkben bántak velük. Ez lehet egy Covid-barát munkadói márka létrehozásának alapja…

A Váltanék.hu közösségi oldala úgy lett kialakítva, hogy a lehető legtöbb oldalról támogassa a munkáltatói márkaépítés lehetőségét, ugyanis céges profil mellett lehetőség van létrehozni kibővített bemutatkozó oldalt ahol többek közt megosztható bármilyen, a látogató irányába prezentálni kívánt egyedi tartalom.

A jövő már elkezdődött. Az Ön cége velünk tart?

Álláshirdetés feladásához jelentkezz be, vagy ha még nincs vállalati profilod készítsd el pár kattintással.

GOLD Mini csomagajánlatunkat minden gold jelvénnyel rendelkező cég havonta 1x ingyenesen igénybe veheti.
[ részletekért klikk ide ]